Fürdő-dolgozó - Nem messze a Blahától 2- Felújítás közben
30
márc

Nem messze a Blahától 2 – Felújítás közben

Ez a nem túl szerencsés elrendezésű lakás alaprajza felújítás közben is meglepetéseket tartogatott. Ez az alaprajz a mai kor embere számára már rosszul használható, nem igazán élhető. Ez az alaprajz mutatja a lakás eredeti, felújítás előtti beosztását.

eredeti alaprajz_szerkesztett-page-001
Eredeti alaprajz

Több alaprajzi változat után a megrendelőnk az itt látható alaprajzot fogadta el.

Módosított alaprajz 2015.12.14
Tervezett alaprajz

A legelső alaprajz a megrendelőnek sokkal jobban tetszett, ám a bontás során kiderült, hogy az egyik nem látott betongerenda nem teszi lehetővé az eredeti terv megvalósulását. Nem teszi lehetővé, hogy a mosogatót a konyha másik oldalára át lehessen vinni. Tehát a tervünk nagyobb része borult, újra kellett terveznünk a konyhablokkot.

Egy módosítás magával  hoz számtalan kis módosítást, amely átszervezheti az egész felújítás utáni lakás alaprajzát.

Klárival nagyon sokat dolgoztunk, hogy a megrendelő által megszeretett tervet helyettesíteni tudjuk egy másik, számára is elfogadható változattal.  És ne csak helyettesíteni tudjuk a tervet egy másik használhatóval, hanem megrendelőnk meg is szeresse azt, hiszen ez lesz majd az otthona. (Végül, úgy érzem sikerült, mert ma már magáénak érzi.) A megrendelő ilyenkor kezdi érezni a terven szereplő méreteket, bele tudja képzelni magát a térbe, ami nagyon fontos.

bontás2
Majd ott lesz a fürdőszoba
bontás 1
A konyha helye
Főrdő-dolgozó
Itt a lesz a dolgozó szoba és a zuhanyzó
Bejárat Kicsit félelmetes a felújítás ezen időszaka, de mi szeretjük. Mert már felújítás közben látszik, milyen lesz, ha befejezzük a munkálatokat.
Felújítás kezdetei a bejáratot nézve
Bontás után
A felújítás így kezdődik

Kicsit félelmetes a felújítás ezen időszaka, de mi szeretjük. Így, felújítás közben is.

Bármennyire is egy romhalmazba lép be az ember, amikor belép egy ilyen, éppen a bontási fázisban, felújítás közben lévő lakásba, már valahol látszik, hogy az milyen lesz majd. Milyen lesz majd, akkor, amikor befejeződnek a felújítás munkálatai.

Látni lehet a leendő arányokat, látni lehet, hogy milyenek lesznek majd a fények az egyes helyiségekben. A tervek ugyan elkészültek, de mivel ez egy átalakítás, ezért addig, amíg a bontás tart, – egy ilyen belvárosi lakásfelújítás mindig tartogat meglepetéseket –, addig változhat nagyon sok minden a terhez képest. Ez az újratervezések, módosítások időszaka. Mindezt felújítás közben kell megtenni.

Miután ezen az időszakon túljutottunk,  már nem csak a papíron, hanem a valóságban is véglegesítettük az alaprajzot.