Kiskörúti felújítás és átalakítás első felvonás
09
ápr

Kiskörúti felújítás I.

“Jó helyen van, szép a kilátás, de a belső elrendezése nagyon rossz. Mit tudnál ezzel csinálni, hogy eladható legyen? ” Ez volt az első információm erről a lakásról.

Megkérdeztem milyen célra szeretné a vásárló megvenni a lakást, majd elmentem személyesen is megnézni. A lakást a megadott vásárlási szempontok figyelembevételével néztem meg. Megtekintése közben azt is láttam, hogy a kapott információk igazak, erre a lakásra is, ugyanúgy, mint az belvárosi lakások közel 70 %-ra. De miért is lenne megfelelő, egy 50 vagy akár 100 évvel ezelőtt épült épület belső kialakítása a mai kor emberének? Teljesen más módon élünk, mások az igényeink, szokásaink. Az ötletszerű leválasztások hatásáról már ne is beszéljünk. Átalakítás szükséges a legtöbb esetben.

Elkértem az alaprajzot és megkezdődött a tervezés.

Eredeti alaprajz

A tervezési szempont a következő volt: 2 hálószoba 2 külön fürdőszobával, kényelmes nappalival, konyhával.

A kapott alaprajzra készített vázlatterv:

 

A vásárlónak a terv megtetszett és megvásárolta a lakást, annak tudatában, hogy a következő információk birtokában volt.

Mivel nem készítettünk pontos felmérést a lakásról, hanem a kapott tervekből dolgoztunk, valamint vásárlás előtt még nem kértünk statikai szakvéleményt, az elkészült átalakítási terv megvalósítására ilyenkor azt tudjuk mondani, hogy az átalakítási terv valószínű, hogy megvalósítható.

Egy belvárosi lakás tervezett átalakítása még a statikai szakvélemény elkészülte után, amely engedélyezi az átalakítást, sem biztosíték arra, hogy a terv változtatás nélkül megvalósítható. Ugyanis teljes biztonsággal a bontás után derül ki, hogy mi az, amit biztosan meg tudunk csinálni az eredeti elképzelésből és az, hogy hol kell módosítanunk.

Szerencsére a mi átalakítási tervünket és az átalakítás sikerességét a statikai szakvélemény és a bontás is csak kis mértékben módosította.

1 alaprajz-page-001

Jelenleg itt tartunk. 🙂 Ettől már csak szebb lehet.

Bontás

Itt lesz a konyha az átalakítás után.

IMG_3662

A leendő fürdőszoba.

IMG_3661

A zuhanyzóban lévő törülközőszárító helye már ki van építve.

IMG_3660

A fürdőszoba ablak eltűnt.

Kiskörúti felújítás és átalakítás első felvonás a csupasz falak

A nappaliból a bejárat.